A szöveges
beszámoló
letölthető itt [35
kbyte
]

Képes összefoglaló itt!

A B-A-Z
Megyei Népművelők Egyesülete az 1996-os újjáalakulást
követően eddig minden évben megszervezte az immár
hagyománnyá vált szakmai tapasztalatcserét. Idén a
majdnem szomszédos Nógrád Megye településein élő és
dolgozó kollégák és intézmények munkájának, működésének
megismerése volt a cél.
A
program összeállításában a korábbi hagyományokat követve
a célul kitűzött megye egyesületének elnöksége
segítségét kértük, amiben nem is csalatkoztunk. Mind
Máté Lászlóné elnök, mind pedig Antalné Prezenszki
Piroska elnökségi tag nagy örömmel fogadta látogatásunk
hírét, s azonnal hozzákezdtek a programterv
összeállításához. Javaslataik alapján összeállt a
program, melyben a megyei feladatellátástól a városi –
Salgótarján, Pásztó, Szécsény – és kistelepülési –
Hollókő, Rétság - egyaránt szerepelt.
Végül a
szept. 27-29-e közötti Nógrád megyei Tapasztalatcserére
21 fő jelentkezett, s az utolsó pillanatban történt
lemondások után 18-an vettünk részt. Ez a korábbi évek
hasonló programjaihoz képest mindenképpen alacsony
részvétel, azonban nagy örömmel tapasztaltuk, hogy „sok”
a fiatal, illetve kezdő kolléga a résztvevők között.
Szept.
27-én reggel 8 órakor tehát a szokásos Miskolc Búza téri
parkolóban való találkozás után egy lelkes kis csapat
indult Nógrádba, azon belül is a program első
állomására, Pásztóra.
A néhány
perccel 10 óra utáni érkezést követően a Teleki László
Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója, s
egyben a megyei egyesület elnökségének tagja Antalné
Prezenszki Piroska kolléganőnk fogadott igen nagy
szeretettel, s mint jó házigazda, át is vette a
stafétabotot. Először is egy kis pihenő, frissítő, kávé,
pogácsa, majd pedig Pásztó városának s ezzel együtt a
helyi közművelődés helyzetének, lehetőségeinek s elért
szép eredményeinek bemutatása következett. Ezt követően
dacolva a délelőtti időponttal, a Muzsla Néptáncegyüttes
lelkes, fiatal táncosai mutatták meg kis csapatunknak
hogyan kell örömtől sugárzó arccal, teljes átéléssel
előadni az elsajátított koreográfiákat.
A
csaknem tízezer főt számláló kisváros gazdag kulturális
életének irányítója, kisközösségeinek segítője a Teleki
László Művelődési Központ, mely intézmény a lelkes és
jól képzett szakemberein túl építhet a város rendkívül
jó adottságaira, melyek mind a műv. központ, mind pedig
a könyvtár lehetőségeire, illetve a ragyogó szabadtéri
környezetre és az erre épülő szabadtéri programokra
egyaránt vonatkoznak. A finom és bőséges ebéd
elfogyasztása után Bottyán Katalin munkatárs ismertette
a Közkincs kerekasztal elemeit, programjait és elért
eredményeit. Tájékoztatója előtt azonban még
elfogyasztottuk a házigazdák által odavarázsolt finom
rétest és a kávét, hogy megőrizzük „frissességünket”.
A
mintegy öt órás pásztói tartózkodásunk alatt képet
kaptunk magáról a városról, annak kulturális életéről,
az intézmény pályázati aktivitásáról és ennek jótékony
hatásáról a település és a kistérség közművelődési
életére.
Délután
Hollókőn tettünk egy kirándulást, ahol Terékné Szabó
Erika, a Hollókőért Alapítvány Kuratóriumi elnöke
avatott be minket a közalapítvány mindennapi életébe,
harcaiba, feladataiba.
A
szállásunk Salgótarjánban a Galcsik Fogadóban volt, ahol
kipihenhettük magunkat. Első este mindenki bemutatta
magát a szakmája szempontjából fontos momentummal,
amiből egy kellemes baráti beszélgetés kerekedett ki a
fogadó különtermében.
Második
nap reggel a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és
Közművelődési Intézetben kezdtünk, ahol előbb Molnár Éva
igazgatónő, majd Máténé Marika, a Nógrád megyei
egyesület elnöke tájékoztattak bennünket a megyei
könyvtár működéséről és a konzorciumos pályázat
eredményeiről, a Nógrád Megyei Könyvtárosok
Egyesületének életéről, valamint megtekinthettük a
megyei közművelődési feladatellátást biztosító kollégák
lehetőségeit, munkakörülményeit.
Ezután
elsétáltunk a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.
József Attila Művelődési Ház és Konferencia Központ
épületébe, ahol Simon Lajos igazgató avatott be a
művelődési ház életében bekövetkezett változásokba. Mind
a megyei feladatellátás, mind pedig a nonprofit kft.
működésével kapcsolatban hallottunk érdekes és meglepő
dolgokat. Az igazgató úr által felvázolt tervek és
elképzelések többünk meggyőződése szerint jól működő
intézményi formában is megvalósíthatók, azonban
kétségtelen, hogy a kft. nagyobb szabadságot biztosít a
működésre.
Ebéd
után Szlovákiába kirándultunk. Először Füleken a várban
tettünk egy sétát, a bátrabbak a vár „fokáig” is
felmerészkedtek, majd Losoncon ittunk egy kávét,
valamint egy séta során ismerkedtünk a várossal.
Utolsó
nap első megállója Szécsény, ahol megismerkedtünk a
helyi művelődési ház életével, s megtekintettük a szépen
felújított városközpontot, valamint az éppen építés
alatt lévő városkapukat. Szécsényből Rétságra mentünk,
ahol már várt minket a „mindentudó” kollégánk Végh
József igazgató úr, aki az Anna Étteremben elfogyasztott
ebéd után a helyi kulturális életet mutatta be
számunkra, egy kis történelmi „tárlatvezetéssel”
kiegészítve. Az utolsó program Nógrád volt, ahol ismét
egy kiadósat kirándultunk, megmásztuk Nógrád várát, már
azok, akik még elég erőt éreztek magukban egy újabb
túrához. A gyönyörű panoráma, valamint a sok-sok új
információ amit a kolléga odafönt mesélt nekünk
Valamennyi résztvevő nevében mondunk köszönetet
házigazdáinknak, Máté Lászlóné egyesületi elnöknek és
Antalné Prezenszki Piroska elnökségi tagnak, a pásztói
intézmény vezetőjének és minden munkatársuknak akik
közreműködtek abban, hogy az idei utunk ilyen sok
élménnyel, barátsággal és tapasztalattal zárult.
Örülnénk, ha szerető gondoskodásukat mielőbb
viszonozhatnánk Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében.
Stumpf
Gábor
elnök