Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesülete

- szervezet  -  tagok  -  hírek  -  közhasznúság  -  projektek  -  képek  -  nyitó lap

 


Hírek  archívuma 2009

Új hírek 2012 - Archívum: 2010  - 2011

Az archívum letöltése egyben (151 Kbyte )


December 21.

 

F e l h í v á s

 Kedves Kollégák!

 Bizonyára mindnyájan értesültetek a kassai Thália Színház megszűnés közeli állapotba kerüléséről. Ha más nem, a Duna TV gyűjtésének híre biztosan eljutott mindenkihez. Én december 16-án előzetes egyeztetés után személyesen kerestem fel régi jó ismerősként Kolár Péter igazgató urat, s tájékozódtam a valós helyzetről. Röviden csupán annyit, hogy valóban nagy gondokkal küszködnek, melyet azonban az előbb említett Duna TV-s akció erre a naptári évre megoldott. Ez annyit jelent, hogy december 31-ig rendezni tudják a számláikat, elkerülve így a csőd helyzetet. A jövő azonban még továbbra is bizonytalan.

 Az Ózdi Művelődési Intézmények kezdeményezésére, a B-A-Z Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet, a B-A-Z Megyei Népművelők Egyesülete, valamint Sárospatakról A Művelődés Háza azzal a kéréssel fordul a megye valamennyi közművelődési intézményében dolgozó Kollégához, hogy csatlakozzon a Kassai Thália Színház és ezen keresztül a kelet-szlovákiai magyar nyelvű színjátszás fennmaradásáért elindított akcióhoz.

 A segélyakcióhoz a település adottságaitól függően egy, illetve kétféle módon is lehet csatlakozni.

 1. Pénz adomány gyűjtésével, ahol erre megfelelő hajlandóság és fizetőképesség van ebben a nem könnyű gazdasági helyzetben. Akik erre a gyűjtésre vállalkoznak azok a felhíváshoz mellékelt plakát tervet a saját maguk számára aktualizálva felhasználhatják.

Szintén Nekik küldöm a Thália Színház magyarországi bankszámla számát:

OTP 11734004-20484549

Erre a számla számra az OTP-ben való közvetlen befizetéssel, vagy átutalással lehet a támogató adományokat eljuttatni.

 2. Mindazoknak a nagyobb intézményeknek a figyelmét szeretném felhívni, akik befogadó színházként működnek, hogy akár bérleteznek, akár alkalomszerűen tartanak színházi előadásokat, a következő évadtól fordítsanak fokozott figyelmet arra, hogy a Thália Színház fennmaradását a megrendelt tájelőadásokkal is segíthetik. Igazgató úrral történt egyeztetésünk során erre külön kitértem, kérve Őt, hogy ők is tegyenek meg mindent a korábban előfordult egyeztetési nehézségek kiküszöbölésére. Ez az a „támogatási” forma, mellyel segítünk és közben csupán a munkánkat végezzük, s pláne ami jó együttműködés esetén folyamatosan tud működni. A gyűjtés egyszeri, ez azonban éveken át szinte állandó bevételi forrása lehet a színháznak.

 Tisztelettel kérek mindenkit, hogy csatlakozási szándékát jelezze nekem, hogy felrakhassuk a honlapra. Kérem továbbá, hogy a csatlakozók az elért eredményről is tájékoztassanak majd.

 Sárospatak, 2009. december 19.

                   Üdvözlettel:

 Stumpf Gábor
               
elnök

A felhívás letölthető itt!

Biankó plakát letölthető itt!

  • jpg formátum( kézzel kitölthető) 

  • word formátum (elektronikusan kitöltehető

 

2009. december 7.

Időpont változás: a képzés január 28-29-én lesz és nem a korábban jelzett időpontban.

 

Felhívás képzésre való jelentkezésre.

 

Kedves Kollégák!
 

Egyesületünk a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiumának támogatásával képzési programot valósít meg. A képzés célja a jelenleg meglévő számítógépes ismereteink megerősítése, bővítése. Ennek keretében elsősorban a szövegszerkesztővel és a táblázatkezelővel (word, excel) kapcsolatos tudásigényt igyekszünk kielégíteni. Olyan a napi gyakorlatban használható ismereteket kívánunk nyújtani, amely birtokában jelentősen könnyíthetjük a számítógéppel támogatott munkát. Például a közművelődés napi gyakorlatát bemutató feladatok végrehajtásával és gyakorlásával.
 

A program két elemből áll majd:

  • január 28-29-én két napos bentlakásos képzés Aggteleken,

  • két alkalommal konzultációs lehetőség biztosítása a gyakorlatban felmerülő problémák tisztázására a tavasz folyamán, egy a januári képzésen meghatározott helyen és időben.
     

A képzésben oktató tanárok: Bordás István és Kolostori Gábor tagtársaink.

A január 28-29-i képzés során a szállás és étkezésről mi gondoskodunk, az aggteleki Cseppkő Szálló igénybevételével. A maximális csoport létszám 12 fő.

A korlátozott létszámra való tekintettel a jelentkezéseket a regisztráció sorrendjében csak egyesületi tagoktól tudjuk figyelembe venni. Szintén feltétel a befizetett 2009. évi tagdíj. Elnökségünk döntése értelmében további korlátozás, hogy egy intézményből maximálisan csak két fő érkezhet.

Mód van azonban arra, hogy további jelentkezéseket is figyelembe vegyünk újabb 12 fő erejéig. Ez azonban csak a szállás és az étkezés költségeinek megtérítésével lehetséges. Ennek becsült költsége 12 ezer forint lesz, amit ez Egyesület pénztárába kell befizetni.

További kérés, hogy aki tudja, hozza magával a hordozható számítógépét és pendrive-ját. Aki ilyennel nem rendelkezik annak korlátozott számban laptop-ot tudunk biztosítani.

Kérjük a mellékelt jelentkezési lapot mihamarabb juttassátok vissza (letölthető az alábbi linken). A tanárok munkáját segítsétek azzal, hogy válaszoltok arra a néhány apró kérdésre, amely a jelentkezési lapon található. Visszaküldendő a stumpf.gabor@gmail.com e-mail címre vagy a 47/312 – 812 fax számra.

Sárospatak, 2009. december 3.
Üdvözlettel!
 

Stumpf Gábor
elnök
 

A felhívás letölthető itt!

Jelentkezési lap letölthető itt

 

2009. november 9.

Elnökségi ülés 2009. november 5-én

2009. november 5-n Szolnokon, a Népművelők Országos Vándorgyűlésén, tartottuk a soron következő elnökségi ülésünket. Döntések születtek többek között a két nyertes pályázatunk részletes megvalósítási tervéről, valamint javaslatokat fogalmaztunk meg a 2010. évi kultúra napi ünnepséggel és kitüntetésekkel kapcsolatosan.

 

A jegyzőkönyv letölthető itt!

 

2006. október 16.

 

Újabb pályázatot nyert egyesületünk. Az NKA támogatásával 400 eFt értékben tudunk továbbképzési programot megvalósítani ez év késő őszén és a jövő év elején. A képzés célja a napi munkát támogató informatikai ismeretek karbantartása, bővítése.

A képzési programokról időben értesítést kapnak a kollégák.

A programról részletesen olvashattok a projektek menüpont alatt.
 

A pályázatot Bordás István készítette.

 

2009. október 6.

 

Kedves Kollégák!


Megindult a regisztráció az MNE XXVI. Vándorgyűlésére, ami mint tudjátok november 5-6-7-én Szolnokon lesz.
A részletes program és minden szükséges infó a www.mane.hu oldalon megtalálható.
Átnéztem a szállás lehetőségeket, s beszéltem a rendezőkkel. Ezek alapján azt javaslom mindenkinek, hogy a Tiszaligeti Motelben foglaljon szállást, hogy lehetőleg együtt legyünk. Természetesen akinek más igénye van, az szabadon választhat.
 

Két dolgot kérek midenkitől:
1. Aki eldöntötte a részvételét a vándorgyűlésen és a Tiszaligeti Motelben akar szállást foglalni, az mielőbb regisztráljon.
2. Aki biztosan jön és a szokásos csoportos utazást kívánja igénybe venni, mielőbb jelezze nálam a részvételét, mert az
utazást a létszámtól függően kell megszervezni.

Jó lenne, ha a korábbi hagyományoknak megfelelően Szolnokon is a megszokott nagy számban képviselnénk egyesületünket. (Annál is inkább, mert ezzel is támogatjuk az új elnökséget.)
Tisztelettel kérlek Benneteket október 20-ig jelezzétek nálam a részvételi szándékotokat a stumpf.gabor@gmail.com  címen.
 

Bármi kérdés, probléma van, keressetek bátran.
Várom a sok-sok jelentkezőt,
 

üdvözlettel:
Stumpf Gábor elnök


 

 

2009. augusztus 24.

 

Kedves Kollégák!

Államalapító Szent István királyunk ünnepén, augusztus 20-án Dr. Hiller István miniszter a közművelődés területén nyújtott kiemelkedő munkájáért Bessenyei György Díjjal tüntette ki Nébliné Babik Katalin kolléganőnket, egyesületünk tagját.

Wlassics Gyula Díjat adományozott ugyanezen alkalomból Csorba Csaba kollégánknak és tagtársunknak.

Egyesületünk elnöksége és a tagság nevében szívből gratulálok mindkettőjüknek a megérdemelt elismeréshez.

Bár nem tagja egyesületünknek, mégis úgy hiszem akik az elmúlt évtizedekben együtt dolgoztunk vele nagy örömmel vettük tudomásul a Wlassics Gyula-Díj odaítélését Gonda Ferencnek, a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. Igazgatójának.

Neki is őszinte szívből gratulálok a további jó együttműködésünk reményében.

 

Sárospatak, 2009. augusztus 24.

 

Stumpf Gábor
elnök

 

2009. július 8.

 

Két kuratórium is támogatta az NCA-s pályázatainkat!


A teljes döntési listák letölthetőeik  itt! -
A továbbképzés program itt.


 

Egyesületünk három pályázatot nyújtott be az NCA különböző kollégiumaihoz a tavasz folyamán.

  • Észak-magyarországi Regionális Kollégiuma által civil szervezetek működésének támogatására kiírt pályázati kategóriában 635.000 Ft-ot igényeltünk működési támogatás címén.

  • Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által civil szervezetek kapacitásfejlesztésének, képzésének támogatására kiírt pályázati kategóriában nyújtottunk be pályázatot "Kulturális érdekérvényesítési és marketing ismeretek átadása BAZ megyei civil szervezetek számára" címmel 681.000 Ft támogatási igénnyel.

  • Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által civil szervezetek szakmai tanulmányútjának támogatására nyújtottunk be pályázatot a "B-A-Z Megyei Népművelők Zala megyei tapasztalatcseréje" címmel 400.000 Ft támogatási igénnyel.

A következő eredmények születtek:

  • Működési támogatás: 100.000 Ft

  • Továbbképzés program: 545.000 Ft

  • Tapasztalatcsere: elutasítva.

A pályázatokat Stumpf Gábor és Bordás István készítette.

 

2009. június 25.

Elkészült Molnár Krisztina tagtársunk beszámolója a zalai tapasztalatcseréről

 


A szöveg word formátumú letöltése itt! -
A képem meg itt tekinthetőek meg.


 

2009. június 3-5 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesülete által szervezett zalai tapasztalatcserén vettem részt, mint „tapasztalatlan” , ilyen utazáson első alkalommal részt vevő munkatárs.
Utunk első állomása Becsvölgye, Göcsej központja volt. A Faluházba látogattunk, ahol a polgármester asszony kalauzolt minket. A kis falu mozgalmas életet él, a faluházat, hatalmas sportudvarát és a környéket messzemenőkig kihasználják, és a falu talpraesett lakói buzgón szervezik programjaikat.
A délutánt Zalaegerszegen töltöttük, a helyi Művelődési Házat, és a kiállítások és hangversenyek helyszíneként szolgáló régi zsinagógát jártuk be.
A Gébárti Kézművesek Házában vacsoráztunk, ahol megcsodáltuk a romantikus környezetben épült házat, a kovács-, asztalos- és kerámia műhelyt is.
Második napunkat Szlovéniában kezdtük, Lendvára utaztunk. Ellátogattunk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetbe (Bánffy Központ), a helyi rádió és televízió épületébe, és a Makovecz Imre által tervezett különleges színházba.
A lendvai szőlőhegy tetején álló Cuk Pincészetben ebédeltünk. A pincészet egy családi vállalkozás, csodás környezetben, igényes épületben, lenyűgöző kilátással a teraszról. Nem beszélve a házi készítésű eledelről és a finom borokról!
Délután Nagykanizsára érkeztünk, ahol a Hevesi Sándor Művelődési Házat, a Medgyaszay Házat, a Képzőművészetek Házát és a Plakátmúzeumot jártuk be. Nekem a plakát kiállítás nagyon tetszett, különösen az ötvenes évek plakátjai. Bevallom itt sokat fényképeztem, hogy megörökítsem a régi hangulatú, politikai képeket.
Vacsoránkat a régi tiszti kaszinóban, a kanizsai kulturális központ munkatársaival közösen fogyasztottuk el, majd utána kötetlen, baráti beszélgetésen „cseréltük a tapasztalatokat”.
Utolsó napunkat a Balaton mellett töltöttük. Először Gyenesdiást látogattuk meg, ahol vidám hangulatú beszámolót hallottunk a helyi művelődési házban a falu kulturális életéről.
Utunk végső állomása Keszthely volt, ahol a Balaton Kongresszusi Központot és a Goldmark Károly Művelődési Központot jártuk be. A központ gazdag kulturális életet él, minden bizonnyal a Balaton és a turizmus adta lehetőségek miatt is.
Egész utunkra jellemző volt a jó hangulat, a kedves fogadtatás és a kitűnő vendéglátás. Remélhetőleg a közeljövőben mi is viszonozhatjuk mindezt a hozzánk látogató kollégáknak.
Hogy mit tanultam az út során? Szereztem-e tapasztalatokat?
Láttam sok mindent, művelődési házakat, színháztermeket, faluházakat, talpraesett vezetőket és művelődésszervezőket. Jó volt látni a lelkesedésüket, a kitartásukat, hallani a terveiket, érezni a kedvességüket. Így is lehet csinálni, szerintem mindannyian tanultunk a jó példákból, kapcsolatokat építettünk az ország távoli pontjain, és mi is örülhetünk, ha kis házunk táján sikerül terveink megvalósítása.
 

 

 

Május 29.

 

A legfrissebb infók a Tapasztalatcseréről

Kedves Kollégák!
Néhány (majdnem) végső információ a zalai tapasztalatcserével kapcsolatban. A végső majd ha hazaértünk! Ezzel csak arra akarok utalni a sok varia után, hogy minden csak akkor biztos, ha már túl vagyunk rajta.
No de térjek a tárgyra. Az utazással kapcsolatos jelen helyzet, hogy egy 35 személyes nagy busszal megyünk, ami innen Sárospatakról indul. Jobb lett volna egy miskolci busz takarékossági szempontból, azonban ott már nem találtam.
Az indulás helye és ideje változatlan, tehát 3-án reggel 7.00 órakor indulunk a Búza téri Görögkatolikus templom parkolója mellől.
Ez annyit jelent, hogy 6.45-kor találkozunk ott, pakolunk és megyünk. Zalaegerszegen várnak minket, s a program a leírtak szerint.
Még annyit, hogy néhány Eurót érdemes mindenkinek hozni a lendvai út miatt. Ott lesz lehetőség borkóstolásra is, ami 6 EU, ez azonban sajnos nem fér bele a keretbe. Az ebéd is ennyi, azt azonban a befizetésből fedezzük.

Stumpf Gábor

 

 


Május 22.

Az erdélyi magyar házak képviselőivel találkozottak Egyesületünk tagjai egy NCA-s program keretében

A 2009. február 27 – március 1 között, az EMKE és a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szervezésében a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál megrendezett tíz erdélyi Magyar Ház képviselőinek találkozója folytatásaként az elmúlt hétvégén a program Sárospatakon és környékén folytatódott. A kulturális tapasztalatcserére Kolozsvárról, Válaszútról, Szamosújvárról, Tordáról, Medgyesről, Nagyenyedről, Szilágysomlyóról és Csernakeresztúrról érkező Magyar Ház vezetőket és művelődésszervezőket Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődés Háza igazgatónője, valamint Bordás István, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület elnökségi tagja fogadták.

A kultúra Makovecz Imre-tervezte Bodrog-parti házának bemutatása után az Erdélyből érkezett EMKE küldöttség találkozott Borbáth Erikával, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus igazgatójával, Sajó Attilával, a Magyar Népművelők Egyesületének elnökével és Stumpf Gáborral, a Borsod–Abaúj–Zemplén-megyei Népművelők Egyesületének elnökével. Az intézményvezetők saját intézményeik programjainak ismertetése mellett beszéltek arról a kapcsolati hálóról is, amelyet ki szeretnének építeni a történelemi régiókban élő kultúrateremtő és -építő magyar közösségek fele.

Másnap az erdélyi küldöttség meglátogatta Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumát és lerótta kegyeletét Kazinczy Ferenc mauzóleumánál és sírjánál. Ezt követően olyan Sárospatak-környéki kistelepüléseket látogatott meg, ahol a művelődési házat egyetlen személy igazgatja, vagyis a kultúra szervezése sokban hasonlít az itthoni Magyar Házak vezetőinek egyszemélyes munkájához. Néhány tokajhegyaljai település, Rátka, Tarcal, Bodrogkeresztúr művelődési otthonával
 

A program előzményei és részletei itt! a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület honlapján megtekinthető!
Képek a programról
itt!

 

 


Május 21.

 

Mezőkövesden találkoztak a nyugalmazott népművelők

Remek hangulatban, a közművelődés mai folyamatai iránti érdeklődés és vidám nosztalgiázás közepette, kánikulai melegben zajlott le május 21-22-én a szakma bölcseinek két napos találkozója.

A program társrendezője volt Egyesületünk is.

Az ország minden részéből mintegy 80 fő jött el a Matyóföld fővárosába. A csütörtök délutáni programban a „régiek” tájékozódhattak szakmánk mai helyzetéről (MMIKL, Borbáth Erika főigazgató) és a fejlesztés lehetőségeiről (OKM Közművelődési Főosztálya: Dr. Szurmainé Silkó Mária főosztályvezető és Óváry István vezető főtanácsos), majd Kerekes László nyugalmazott minisztériumi főosztályvezető révén egy kicsit nosztalgiáztak. A múlt felidézése mellett azonban a jelenlévőknek rá kellett döbbennie arra, hogy még mindig csak „benjáminnak” számítanak, még bőven előttük az élet, hisz a találkozó legidősebb résztvevője a 94 éves edelényi Kurucz Bandi bácsi volt, akinek frissességét mindenki megcsodálhatta. Sőt követte is, amit a vidám, majd éjfélig tartó beszélgetés, nótázás és tánc bizonyított a Matyó Nagymama Klub Pávakörének szintén örökifjú tagjaival. Másnap jól esett a Zsóry fürdő áztató gyógyvize, de lehetőség volt a Matyó Múzeum és a hagyományaiban élő Hadas Skanzen megtekintésére is.

A záró beszélgetésen a résztvevők a találkozót eredményesnek és folytatásra érdemesnek tartották. Olyannyira, hogy a népes Vas megyei társaság jelezte, jövőre akár ők is szívesen lennének házigazdák egy vasi kisvárosban. Az MNE elnökségének jelenlévő tagjai ígéretet tettek arra, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a találkozó hagyománnyá, rendszeres eseménnyé váljon, ezzel is jelezve régi kollégáink számára, hogy ők és elődökként végzett munkájuk számunkra fontos és nagyon sokat jelent.

A mezőkövesdi találkozó remek megszervezéséért a Magyar Népművelők Egyesülete teljes tagsága nevében külön köszönetet mondunk Kruzsely Károly nyugalmazott mezőkövesdi művelődési központ igazgatónak, főszervezőnek, és mai utódjának, Hegedűsné Majnár Mártának, a Közösségi Ház vezetőjének és munkatársainak, akik rendkívül szívélyes és figyelmes házigazdáink voltak.

A találkozó megrendezéséhez pénzügyi támogatást kaptunk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Mecénás Alapjától és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kult-Túra Alapítványtól. Köszönjük!

2009. május 23.

Sajó Attila, MNE elnök

Forrás : Eriaknet: http://www.erikanet.hu/oldal.php?menupont_id=6786&cikk_id=19331 képek szintén itt!


 

Május 18.

A Magyar Népművelők Egyesülete a választmánnyal kibővített elnökségi ülést tartott 2009. május 5-én 11.00 órától Budapesten

 


A szöveg word formátumú letöltése itt! -


 

Kedves Kollégák!

Itt adok közre egy rövid tájékoztatást a május 5-i választmányi ülésről.

 A Magyar Népművelők Egyesülete a választmánnyal kibővített elnökségi ülést tartott 2009. május 5-én 11.00 órától Budapesten, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus tanácskozó termében.

 Első napirendként Sajó Attila elnök tájékoztatta a jelenlévőket az elnökség eddig végzett munkájáról. Ezek között a legfontosabbak az alábbiak:

-          Sikerült rendezni az eddigi hiányokat, s a bíróság bejegyezte a jelen állapotokat, így az egyesület működése most már megfelel a törvényi előírásoknak is.

-          Egyesületünk Sajó Attila elnökünk által beválasztásra került a Kulturális Ágazati

      Szakmapolitikai Tanácsba, ami magában rejti a lehetőségét a hatékonyabb szakmai

      érdekérvényesítésnek, amennyiben ez a szervezet megfelelő jogosítványokkal

      rendelkezik majd. Ez csak később fog kiderülni.

-          Egyesületünk jogosultságot szerzett a felsőbb vezetői pályázatok bírálatában való

részvételre, amit az elnök által delegált, a szakértői listán szereplő kollégákon keresztül valósít meg.

-          A magyar Népművelők Egyesülete 3 pályázaton nyert 1-1 millió Ft támogatást a

Következő célokra;

1.      MNE XXVI. Vándorgyűlése – Szolnok

2.      Kultúrházak éjjel-nappal

3.      Egy őszi konferencia – az Agóra és IKSzT intézményekről - kiadványára

 A második napirendi pontban a szolnoki kollégák mutatták be először is magát a várost, ahol nov. 5-6-7-én a következő, XXVI. Vándorgyűlése lesz egyesületünknek, majd pedig az intézményt, ami otthont ad a rendezvénynek.

Ezek után részletesen ismertették elképzeléseiket, megvitatásra került a szakmai program, ezen belül a plenáris ülések témái, előadói, majd pedig a szekciókban megvitatandó, a szakmát érintő és foglalkoztató kérdések egyaránt.

Az őszi házigazdák prezentációjukban tájékoztatták a jelenlévőket a Vándorgyűlés tervezett fakultatív programjairól is, melyből kiderült, hogy idén sem lesz könnyű választani a kínálatból.

Természetesen mint fontos szempont felmerült a részvételi díj kérdése is, melyre az érdeklődők azt a választ kapták, hogy nem lesz drágább a tavalyi kecskeméti vándorgyűlésnél, azaz szerényebb igények (pl. szállás) esetén kb. 16-18 ezer forintból megoldható a részvétel. Szóba került az is, hogy keresni kell a lehetőségét annak, hogy hogyan lehetne esetleg tovább csökkenteni a részvételi díjat, de ez nem a házigazdák, hanem az országos elnökség feladata lenne elsősorban.

Vándorgyűléssel kapcsolatban hosszú távú döntése az elnökségnek, hogy a jövőben pályáztatással dönti el a rendezés jogát, mely pályázatot mindig az előző év szeptemberének végéig kell benyújtani, s az elnökség az őszi vándorgyűlés végén már be is jelenti a következő év helyszínét, rendezőjét.

 Ezt követően Bak Lajos kollégánk bemutatta a készülő új honlapot, mely alapos előkészítés után a tesztelést követően rövidesen megjelenik a neten, s minden internettel rendelkező kolléga számára hozzáférhető lesz. Laikusnak számítok ugyan e téren, de nekem tetszik, s meglátásom szerint jól kezelhető lesz a honlap.

 Természetesen ha már honlap volt a téma, nem hagytam ki a lehetőséget, s megmutattam a mi megyei honlapunkat is kérve, hogy egy-egy linkkel majd tegyük „átjárhatóvá” ezeket.

 Végül Tapodi Kati kolleganőnk számolt be a szervezetépítés terén eddig tett lépéseiről illetve eredményeiről. Az egyik legfehérebb folt e téren éppen a mi régiónkban a nógrádi terület, azonban éppen az ózdi regionális tanácskozáson talán sikerült megtalálni azokat a kollégákat akik saját megyéjükben tenni akarnak és tudnak ez ellen.

 Én a magam részéről gratulálok az új elnökségnek, s kívánom, hogy ezt a kezdeti lendületet ne veszítse el, s akkor úgy érzem örömmel állapíthatjuk meg, hogy jól választottunk. S ebben azért nekünk is van némi részünk Kollégák.

G r a t u l á l o k

 Stumpf Gábor

 


 

Április 27.

Elkészült a 2009. évi tapasztalatcser programja
 

Zala megyei Tapasztalatcsere
2009. június 3-5. (szerda-péntek)


A program letöltése itt! - A jelentkezési lap letöltése itt! További információk itt!


PROGRAM

 Június 3.

07.00  Indulás Miskolc Búza téri parkolóból

13.00  Érkezés Zalaegerszegre, a szállás elfoglalása.

14.00 Becsvölgye – Faluház- Teleház. Betekintés a Göcsej szívében levő 900 fős

                                                                 kistelepülés kulturális életébe.

16.00 Zalaegerszeg :

          A Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ intézményeinek megtekintése.

          Városi Hangverseny-és Kiállítóterem, Landorhegyi Művelődési Központ

19.00 Baráti találkozó és vacsora a Gébárti Kézművesek Házában.

          Bemutatkozik a Zala Megyei Népművészeti Egyesület

Június 4.    

08.00 Indulás a szlovéniai Lendvára . látogatás az alábbi kulturális intézményekbe:

          Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet – Bánffy Központ

          Lendvai Színház és Hangversenyterem, Lendvai Galéria-Múzeum

13.00 Ebéd a lendvai  szőlőhegyen.

14.30 Indulás Nagykanizsára, ismerkedés a város kulturális életével.

          A Kanizsai Kulturális Központ intézményeinek megtekintése.

          Hevesi Sándor Művelődési Központ, Magyar Plakát Ház, Képzőművészetek Háza,

          Medgyaszay Ház

19.00 Vacsora Nagykanizsán.

Június 5.

08.30 Indulás Gyenesdiásra.

          A speciális helyzetű Balaton parti nagyközség gazdag kulturális élettel rendelkezik.

10.30 Keszthely:

          Keszthely legjelentősebb kulturális intézményének, a Goldmark Károly Művelődési

          Központ és Balaton Kongresszusi Központ és Színház megtekintése.

          Idegenforgalmi látványosság: Helikon Kastélymúzeum-Festetics Kastély

14.00 Hazaindulás

Az utazás a jelentkezők számától függően különjárati autóbusszal, vagy mikrobuszokkal történik. Indulás a már megszokott Búza téri parkolóból.

Részvételi díj: 10.000Ft/fő, melyet számla ellenében induláskor kézpénzzel kell fizetni. A részvételi díj tartalmazza az utazás, a szállás (Pénzügyi és Számviteli Főiskola 1. sz. Kollégiuma (2 ágyas fürdőszobás szobáiban), valamint az étkezés költségeit. Az étkezés 2 vacsorát, 2 reggelit (a kollégiumban) és a csütörtöki ebédet tartalmazza.

 

Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon 2009. május  20-ig az alábbi címeken:

B-A-Z Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet, kolostori@gmail.com,

3525 Miskolc, Selyemrét út 1.. Fax: 46/507-326

A Művelődés Háza, 3950 Sárospatak,Eötvös út 6. T/F:47/312-812, stumpf.gabor@gmail.com

 


2009. április 20.

Közel 100-an vettek rész a Észak-magyarországi regionális közművelődési konferencián.

Képek a konferenciáról itt!

Közel 100-an vettek rész a Észak-magyarországi regionális közművelődési konferencián. Az egész napos program sok hasznos információt adott szakmánk jelenlegei állapotáról és azokról a lehetőségekről amelyek segítik munkánkat.


2009. április 10.

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesülete és az
Ózdi Művelődési Intézmények meghívja Önt az 

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI
REGIONÁLIS KÖZMŰVELŐDÉSI KONFERENCIÁRA
Ózd – Olvasó, 2009. április 20. hétfő, 10.00-15.00

A régió közművelődési helyzete, fejlesztési forrásai és lehetőségei

09.30-10.00              Regisztráció, kávé

10.00-10.30              Köszöntő

                                   Benedek Mihály, Ózd polgármestere

Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) főigazgatója

10.30-11.10              Válság és kultúra

Dr. Koncz Gábor Phd közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Kultúra Alapítvány elnöke

11.10-11.50              Az ÉM régió közművelődési ellátottsága

Kolostori Gábor, a B-A-Z Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet közművelődési intézményegység-vezetője

11.50-12.10              Az ÉM régió a közművelődési szakfelügyelet tükrében

Kary József, vezető szakfelügyelő (ÉM régió)

 12.10-13.00              Ebéd

 13.00-13.45                            A régió pályázati aktivitása és eredményessége

Csatlósné Komáromi Katalin, a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma kuratóriumának elnöke

Bordás István, a Kult-Túra Alapítvány elnöke

Mók Ildikó, A MMIKL Regionális Programok Főosztálya főosztályvezetője

13.45-14.30              Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) 2009. évi pályázatainak bemutatása (Közkincs, Kistérségi, Tengertánc, PANKK és egyéb pályázatok)

                                    Dr. Szurmainé Silkó Mária, az OKM Közművelődési Főosztályának főosztályvezetője

14.30-14.50                            Uniós pályázati források

Riz Gábor, a B-A-Z Megyei Önkormányzat Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke

14.50-15.00              Zárszó

 Moderátor:                Sajó Attila, a MMIKL ÉM Regionális Kulturális Koordinációs Iroda vezetője

 A konferencián való részvétel díjtalan, de az étkezés pontosítása végett kérjük a regisztrációt április 17-én 12.00 óráig!

 Jelentkezés név, település és intézmény megnevezésével az alábbi elérhetőségeken:
Sajó Attila – irodavezető:
E-mail: emregio@mmikl.hu      Tel.: 30/303-91-84

A meghívó pdf formátumban letölthető itt!


2009. március 27.

Vezetői továbbképzés - Aggtelek

Egyesületünk – az Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően – továbbképzési programot bonyolított le ez év tavaszán. A rendezvénysorozat részeként került sor arra a vezetői eredményességi tréningre, amelyet Aggteleken szerveztünk 2009. március 26-27-án.
A képzés célja az volt, hogy a közművelődésben dolgozó vezető beosztású szakemberek tréningszerűen felkészüljenek vezetői teendőink hatékonyabb ellátására. A vezetési ismeretek és készségek továbbfejlesztése történt. A játszma-tréning segít felfedte a vezetői munkát megnehezítő pszichológiai játszmákat és így megszüntetni a visszaköszönő zsákutcákat. 
A tematika kidolgozója és előadója:
Hajdú Krisztina klinikai szakpszichológus.


2009. március 4.

Tor-Túra Fonyban

Nem elírás! Ez most nem BOR-TÚRA. Ez most egy TOR - TÚRA, mely vala az Úr 2009. évének farsang havának március 4. napján az Abaúj és Zemplén találkozásánál fekvő, Ivancsó János polgármester fennhatósága alá tartozó Fony községben.
Erre meghívattott BAZ Megye valamennyi népet mívelő mesterembere valamint ezen mesterség CÉH – tanácsának jeles képviselői.
Megjelenők számára előíratott füstadó kötelező megfizetése, valamint személyes jómódtól és adottságtól függően az alábbiak hozatala:
Vala tehát:
„Embereknél”: ser, pálinka, borosflaska.
„Asszonyoknak”: krumplilángos, soros laska.
A programra nem volt ajánlott behozni silány bolti árúkat valamint saját használatú fehérnépet.

A TOR MENETE VALA:
0. Az ötlet megszületése egy „képzett kolléga” alkoholtól spanolt agyában
1. A mészárlás helyének kiválasztása
2. Hentes és mészáros felfogadása
3. Jószág kerítése
4. Jószág életének kioltása nagy visítások közepette
5. Elítélt haláltusája, lelkének kilehelése
6. Első koccintás az áldozat emlékére
7. Böllér helyzetbe hozása
8. Böllér melletti segédkezés ( vízhordás és öntés a megfelelő helyre, tűz szítása, poharak töltögetése forralt borral , szép lányok felmelegítése stb. )
9. Alapanyagok kóstolása. Hurka és kolbász töltögetése ( női kezek kolbásszal történő érintkezésének elkerülésével )
10. Ötödik koccintás megejtése, kerítésszaggató pálinkával
11. Pecsenye kóstolás „Fancsali” veres borral kísérve
12. Zsír, hurka, kolbász sütögetése
13. Malacságok terített asztalnál történő elfogyasztása. Hurka, kolbász, pecsenye krumplival és toros káposztával, foszlós fehér kenyérrel, „GÖNCI jellegű” szeszesitallal megalapozva, „TOKAJI borokkal” lekísérve, humoros köszöntökkel és énekekkel megspékelve
14. További borok fogyasztása, gyomorbetegségek elkerülése és a savszintünk szinten tartása céljából
15. A fehérnép rend csinálása a helyszínen, jó kedvű férfinép biztatása közepette
16. Ki-ki hazaméne ahonnan gyűtt. Szerencsések saját lábukon, mások szállító eszközök és támogatók segédletével. Kisfogyasztása miatt ajánljuk a „ rendőrbarát” furikot.
17. Kijózanosodás „forgó ágyon” , saját asszonynép zsémbeskedése közepette.
18. Hátra maradt és füstön tartósított koleszterin bomba elfogyasztása a legközelebbi nemes alkalommal, virtuális „GÖNCI barack” pálinkával megalapozva.
19. Szép emlékek utókor számára történő megőrzése.
 

Képek a TOR-TURa-ról itt!


2009. január 27.

Megyeiek a Magyar Népművelők Egyesülete országos elnökségében

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közművelődés nagy sikere és elismerése, hogy a 2009. január 27-én Budapesten tartott tisztújító közgyűlésen az országos egyesület elnökének választották a kazincbarcikai Sajó Attilát, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus regionális vezetőjét, valamint az elnökség tagjának Csatlósné Komáromi Katalint, a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatóját. Mindketten hosszú idő óta megyénk kulturális életének ismert szereplői. Megválasztásukkal tovább erősödött a megyei közművelődés országos képviselete és presztizse.
Az újonnan választott elnökre és elnökségi tagokra nagy feladat hárul, hisz a Magyar Népművelők Egyesülete a közművelődés legreprezentatívabb civil szervezete. Az ország valamennyi részéről mintegy 600 fős regisztrált tagsággal rendelkeznek. Az egyesület aktív szerepet kíván vállalni a szakmai érdekképviseletben. Munkájukat politikamentesen, de a kulturális szakpolitikában aktívan kívánják végezni.

Részletes sajtónyilatkozat letöltése itt!


 


 - szervezet  -  tagok  -  hírek  -  közhasznúság  - 
- projektek  -  képek  - nyitó lap -